2011. június 24., péntek

Veszélyes a vízipipa?

Elég sok ismerősöm szokott társaságban vízipipázni, mert jó az íze, az illata és olyan jót lehet beszélgetni közben. Bevallom, én sosem rajongtam érte. Nem tudom megmondani, hogy miért, mert valóban jó illatú, de valahogy mégsem érzek késztetést sosem a vízipipázásra. És köszönöm szépen, beszélgetni is ugyanolyan jól eltudok nélküle. Eddig mindenhol azt hallottam, olvastam, hogy a vízipipázás nem káros az egészségre, szemben a hagyományos pipával. Nem rég azonban épp az ellenkezőjéről olvastam.

A vízipipázás mégis károsabb a dohányzásnál - jelentette be a brit egészségügyi minisztérium. Kutatásaik szerint azoknak, akik rendszeresen vízipipáznak, ugyanúgy megnövekszik a szénmonoxid szintjük, mint azoknak akik rendszeresen dohányoznak. Sőt, egy-egy alkalom négyszer olyan magas széndioxid szintet eredményez, mint a dohányzás. Ez pedig agykárosodást és eszméletvesztést is okozhat. 

Mit gondoltok? Ez hülyeség? Vagy komolyan kell venni?
Szoktatok vízipipázni?

6 megjegyzés:

  1. egy párszor vízipipáztam már, de valahogy engem sem fogott meg a dolog..teljesen jól elvagyok nélküle! :)

    VálaszTörlés
  2. Jajj de jó, hogy nem vagyok ezzel egyedül :D

    VálaszTörlés
  3. 2 éve vízipipázok, szeretem, de semmilyen kiemelkedő káros hatása nincs (főleg nem annyira mint a ciginek) ez egy lejárató kampány a dohánygyárak részéről, egyébiránt a mai dohányok pl shiazo (ami egy kő) még "egészségesebb", másrészt nem egy orvos elmondta már a véleményét hogy nem károsabb mint a cigaretta, másrészt az egyiptomi idős bácsik akiknek naphosszat lóg a szájukból a cső nagyon szép korokat megérnek..

    De ez csak az én véleményem mindenki azt hisz amit akar de én imádom

    VálaszTörlés
  4. Köszi Rita! Ezért kérdeztem a Ti véleményeteket is, mert több ellentétes véleményt hallottam róla. És ezek a negatív dolgok róla engem is megleptek. Mert attól függetlenül, hogy én nem szoktam, korábban nem hallottam róla rosszat. Egyébként nem akartam ám ezzel senkinek elvenni tőle a kedvét! :)

    VálaszTörlés
  5. Én rendszeresen vízipipázok, lassan már 3 éve, de semmi bajom sincs. Dohányoztam egy pár évig, és az a heti egy-másfél doboz cigi több kárt tett bennem, mint heti 3 este, mikor többször is újratöltjük a pipát és öten-hatan szívunk el egy adagot. Nem olyan ártalmas ez, mint amilyennek terjesztik, csak aki nem próbálta vagy mégis, de roppant naiv, esetleg élharcosa az egészséges életmódnak, könnyen bedől az ilyen kamuhíreknek.
    Persze, mindenki szíve joga eldönteni, mit hisz el és miről mit gondol, én pl. Ritával értek egyet. :)

    VálaszTörlés
  6. Örülök, hogy ezt írjátok. Gondolom amit a kutatások kimutattak, ahhoz ipari mennyiséget kellene elfogyasztani. Mondjuk hogy eszméletvesztést okozzon. Nehezen tudom elképzelni, főleg mert az ismerőseim közül is sokan rendszeresen vízipipáznak.

    VálaszTörlés