2011. augusztus 31., szerda

Idézet #6


"Nem tehetünk eleget mindenki elvárásának, nem szolgálhatjuk ki mindenki igényeit. Az emberek annyira sokfélék, és olyan sokfélét és ellentéteset követelnek tőlünk, hogy szét kellene szakítanunk magunkat a megsemmisülésig, ha mindennek meg akarnánk felelni. Éppen ezért szelektálnunk kell az elvárások között, és adott esetben tudnunk kell nemet mondani, saját meggyőződésünk, lelkiismeretünk szerint. Csak a jellemtelen, konformista embernek nincsenek ellenségei." 
Popper Péter


2011. augusztus 30., kedd

A nyaralás emlékei

Ha a tengerparton nyaraltál, biztosan gyűjtöttél szebbnél szebb kagylókat, esetleg tengeri csillagot is. Szép lehet úgy is, ha egy nagy tálba gyűjtöd, de talán jobban érvényesül a szépségük, ha funkciót is adva neki valamit készítünk belőlük. Ehhez szeretnék néhány ötlettel, inspiráló fotóval hozzájárulni. A kivitelezés már a ti feladatotok lesz.

Emlékeztek a pohárjelölő gombokra? Kagylóból is elkészíthetjük.

Gyertyát is önthetünk bele. Ez egy nagyon egyszerűen kivitelezhető ötlet, és könnyen feldobhatjuk vele a lakást, vagy teraszt.

Ez a szélcsengő is gyorsan elkészülhet. Jól néz ki, nem?

Ez az egyik kedvencem! Egy nagy és egy kisebb kagylóból szappantartót varázsolhatunk.

Nem hangulatos egy ilyen égőfüzér pl. a teraszon?


 Forrás: marthastewart.com, google.com



Melyik tetszik legjobban?


2011. augusztus 28., vasárnap

Link parádé #1

Mostantól (remélhetőleg) minden vasárnap hazai és külföldi blogok, weboldalak tartalmából fogok szemezgetni, és ajánlani. A kategóriák valószínűleg változni fognak, mikor mi keltette fel legjobban a figyelmemet. Remélem tetszeni fog Nektek ez a kis sorozat. :)



Rendszerezés: Iskolai holmik
Újrahasznosítás: Dézsa-fotel

Első körben ennyit gondoltam, ha tetszik, akkor legközelebb több linket is hozok. Úgyhogy várom a véleményeket, hogy legyen-e folytatás.

Volt kedvenc a felsoroltak közül? :)


2011. augusztus 27., szombat

F&F 2011 ősz/tél

Tudom, már a nyár eleje óta elérhetőek az ősz új kollekciói, de én nyáron nem szeretek még az őszről beszélni. A nyár szóljon a nyárról. :) De mindjárt itt a szeptember, ezért most már elkerülhetetlen a téma.


Elsőként az F&F őszi/téli kollekciójának katalógusképeit mutatom meg nektek. Nekem nagyon tetszenek! Na jó, ebben a párizsi helyszínnek is nagy szerepe van. de épp ettől van olyan hangulatuk, amit én nagyon kedvelek. :)



A kedvencem ahol a Szajna parton áll a csajszi. Jó kis kényelmes, meleg, mégis nőies szett. Én szívesen hordanám, főleg a cipőt! A férfi kollekció darabjai is nagyon tetszenek.

Hogy tetszik? Melyik a kedvencetek?


2011. augusztus 26., péntek

Tollas gombos hajdísz

Talán már említettem, hogy szeretem feldobni a frizurámat szép hajbavalókkal, akár hajpánttal, akár csattal. Most egy tollas, gombos, jópofa hajdíszt hoztam nektek, amit elkészíthettek magatoknak. 


Szerintem nagyon jól néz ki! Amint lesz szép tollam, csinálok ilyet magamnak. Nem kell sok minden hozzá, nézzétek csak:


Ragasztópisztoly ragasztóval, szép tollak, hullámcsat, olló, egy darab filc anyag, egy nagyobb gomb.

Ha a hozzávalók megvannak, neki is vághatunk az elkészítésének. Nem írom most le a lépéseket, mert itt megtaláljátok a tutorialt, képekkel együtt. 

Nézzétek meg, tényleg minden egyes lépésről készült kép, és szerintem érthető hogy mit hogyan kell csinálni.

Barátnőknek ajándékba is elkészíthető, és ahány féle gomb és tollak, annyiféle hajdísz készülhet.


Hogy tetszik? Ki szeretne ilyen készíteni? :)


2011. augusztus 25., csütörtök

A helyes testtartás

A japán oggi magazin augusztusi számában találtam egy helyes testtartással kapcsolatos cikket. Nem is kell értenünk a szöveget, hiszen a képek magukért beszélnek. Meg is mutatom őket.

Szerintem ezt a hibát követik el a leggyakrabban a nők, ha a helyesen ülésről beszélünk. A térdeinket összeszorítjuk a lábfejeink pedig távol egymástól, egy kissé a szék alá rejtve és a hátunkat görnyesztve ülünk és várjuk a sorunkat a pl a váróteremben. Őszintén, ismerős? 

Pedig csak egy kis odafigyelés kellene, hogy máris kecsesebbek, nőiesebbek és nem utolsó sorban egészségesebbek (hiszen a gerincnek nem tesz jót a görnyedés) legyünk. Nem szebb látvány a második képen a nő? Úgyhogy hátat kihúzni, lábakat összezárni! :)


Ne csámpíts! Húzd ki magad, a sarkaid érjenek össze! Persze ez nem arra az esetre vonatkozik, mikor hosszú perceket, órákat álldogálsz valahol, de ha pl. fényképeznek, mindenképp ezt a testtartást alkalmazd a csámpítás helyett. Lehet hogy lazának tűnik, de a fotón nem mutat jól.

Itt szintén egy ülő helyzetet látunk, a korábbi "várótermeshez" képest ez egész más. Egy karfás fotelben így tudsz kecsesen ülni. Kicsit lemaradsz a széle a rossz testtartást bemutató képnek, de szerintem így is látszik, hogy a hölgyike görnyedten ül, és korábbihoz hasonlóan széttette a lábait, és csak a térdeit zárta össze. Akkor inkább tegyük keresztbe a lábunkat. Ha megtámaszkodsz a karfán, akkor kitudod húzni a hátadat úgy, hogy közben mégsem tűnsz karót nyeltnek.

Ti mennyire figyeltek oda a helyes testtartásra?

2011. augusztus 24., szerda

Szivecske parafadugókból

Ha nyári borfesztiválok, vagy otthoni baráti borozgatások után megmaradtak a parafadugók, semmiképp ne dobd ki! Sokféle ötletet lehet találni a neten, hogy mi minden készíthető belőle. Pl. egy ilyen szivecske. Használhatjuk koszorú helyett az ajtóra, vagy elhelyezhetjük a lakásban és kedves üzeneteket tűzhetünk rá, mint egy táblára.

Forrás: tumblr

Nagyon egyszerűen elkészíthető. Vágjuk ki a kívánt formát kartonból, majd fogjuk egy ragasztópisztolyt, vagy valamilyen erős ragasztót és ragasszuk rá a parafadugókat. Ha ilyen szív formát csináltok, figyeljetek a keret szélességére, ne legyen vastagabb a parafadugó sornál.

Hogy tetszik? 

2011. augusztus 23., kedd

Top 10 Award

Fannitól kaptam a díjat, nagyon szépen köszönöm! :)


A díjhoz tartozó szabályok:

1. Köszönd meg annak a személynek, akitől kaptad és linkeld be az oldalát.
2. Tedd ki a díj logóját az oldaladra.
3. Készíts listát a 10 kedvenc sminktermékedről
4. Add tovább a díjat 10 bloggernek és ezt tudasd is velük

Kedvenc sminktermékeim

Bevallom, mostanában tesztelős időszakom van, új dolgokat próbálgatok ki, keresem az "igazit" a sminktermékek között. :) Azért összeszedtem 10-et azok közül a termékek közül, amik beváltak.

1. Oriflame Eye Artist Palette (Browns & Olives) - ez a termék nem mai darab, évekkel ezelőtt vettem, de a mai napig a kedvenc palettám. Bár sokat használom, nagyon lassan fogy. 5 szín található benne, zöld, barna és arany árnyalatokban, mind rendkívül pigmentáltak. Bár ilyet már nem találtok az Oriflame katalógusokban, az utódja, ami nagyon hasonlít rá: Oriflame Pure Color paletta (Greens and Browns).

2. Maybelinne NY The Colossal Volum' Express Waterproff szempillaspirál - szép, nagy, ívelt és dús pillákat kapunk, és a strandra is nyugodtan mehetünk vele.

3. Oriflame Giordani Gold bronzosító gyöngyök (Natural Radiance) - nagyon szeretem, ha alig teszek fel sminket, és ezt használom, nagyon feldobja az arcom mégsem feltűnő.

4. L'Oreal Paris Blush Minerals (Tender Rose/ Soft Rose) - ásványi alapú pirosító, amit sajnos már nem gyártanak. Szerencsére ez is lassan fogy, valószínűleg a kiszerelése miatt. Egy kis tégely, pici lyukakon tudjuk kiszórni a port. A tetején van egy kis ecset is, de ezt én egyáltalán nem használom.

5. Sigma F80 kabuki ecset - talán van akinek ez már közhely (mert olyan sok helyen lehet találkozni vele), de tény és való hogy szuper ez az ecset. Az alapozót, a púder és a pirosítót is felvihetjük vele. Nekem nagyon bevált.

6. Manhattan Cover Stick (Beige) korrektor - jól fed, mindig nálam van a neszesszerben, nem is nagyon magyarázom tovább. 

7. Oriflame 3 az 1-ben korrektorkészlet - 3 korrektor egy palettában, így egyszerre háromféle problémára nyújt megoldást. Nemcsak a pattanásokat fedi el, de a sötét karikákat vagy a bőrpírt is eltüntethetjük vele.

8. Avon Liiv Botanicals csillogó ajakkondícionáló - ez nálam egyfajta Joker szájfény. Ha rohanós napon van, mindig nálam van, mert szép, visszafogott csillogást ad a szájnak és még ápol is. 

9. Oriflame szemöldökárnyaló készlet - 2 szín van benne, mindkettő szép, nem természetellenes szín, plusz rögzítőviasz van benne, aminek köszönhetően egész nap tart, nem kopik le. Két kis ecset is tartozik a készlethez, de ezeket nem nagyon használom. Maximum utazáskor praktikus, hogy van benne ecset, így nem kell külön vinni.

10. Garnier Essentials szőlővíz szemfesték lemosó - ha már smink, akkor a sminklemosó is fontos. Most épp ez a kedvencem. 

A szabályok szerint tovább kell adnom 10 bloggernek, de be kell valljam, bajban vagyok. Sokaknál láttam, hogy már megkapták, így olyanoknak szeretném továbbadni, akik még nem kapták meg, így nem osztották meg a kedvenc sminktermékeiket se. 
Arra gondoltam, hogy akinek van blogja és szeretné megkapni, jelentkezzen itt kommentben, és beillesztem a posztba a blogját linkkel együtt.

2011. augusztus 22., hétfő

Tükrök kültéren

Első hallásra talán különös az ötlet, hogy kültérre, a kertbe kisebb-nagyobb tükröket helyezzünk el. Ezeket a képeket látva azonban nem kétséges számomra, hogy rendkívül stílusos lehet, ha a kerti kiülőhöz, asztalhoz tükröt teszünk. Kis kert esetében még a teret is növelhetjük ezzel a trükkel. De beszéljenek inkább a képek helyettem.









Nektek tetszik?
Képek forrása: google.com

2011. augusztus 19., péntek

Inslee Haynes gyönyörű akvarelljei

Nem olyan régen fedeztem fel Inslee Haynes gyönyörű munkáit. Nagyon megtetszettek a színek amikkel dolgozik és a finom, nőies vonalvezetés. Nem csak női alakokat ábrázol akvarelljein, de nekem ezek a kedvenceim, ezért ezeket hoztam nektek mutatóba.











Hogy tetszenek? :)